Új fici

A jogokat még mindig Kubo-Sensei bitorolja, én csak játszadozom. A mű most nem annyira vészes, szerintem egy +16 tökéletesen megfelel korhatárnak. A páros legyen meglepi, ahogy az összes szereplő is. Figyelmeztetés? Itt-ott kicsit depis hangulat. Hjaa és a kommentektől nem leszek morcos...:)

Ismét köszönöm drága Bétámnak, hollowRukiának a segítséget, és dobedobe-nak a bátorító szavakat!:)

Csalódás

Shuuhei csak állt az ajtóban, ledermedve. Nem akarta elhinni, amit lát. Azzal nyugtatta magát, hogy bizonyára a szaké okozta tévképzet, elméje legmélyének megnyilvánulása. De igaz semmiképpen nem lehet. Miért tenné ezt vele Abarai…? Tudja, ő az egyetlen, akinek őszintén elmondta, hogy mennyire szereti Muguruma Kenseit. Már száz éve arra vár, hogy újra láthassa, megmutathassa neki, milyen férfi lett belőle, hogy büszke legyen rá…

Kensei volt a korábbi kapitány Hisagi jelenlegi osztagában, így a Hadnagy sosem akart tovább lépni a Taichók szintjére, mindig abban bízott, hogy egyszer majd visszajön az ő Kapitánya, és elfoglalja az őt megillető posztot a Gotei13 egyik osztagának élén. Ez a kép azonban egy pillanat alatt vált semmivé.

Ahogy Renji felnézett és meglátta barátját, szeméből egyszerre sütött a szégyen és a megbánás. Már Ő is tudta, szörnyű dolgot tett: elvette Shuuheitől azt, ami az övé kellett volna, hogy legyen. A Hatodik Osztag hadnagya felpattant alkalmi szeretőjének öléből, és maga elé rántotta földön heverő hakamáját. Tudta, minden szó felesleges, magyarázkodnia egyáltalán nem lenne szabad, de ahogy látta a rá meredő sötétlila szempárt, nem tudta megállni…

−Senpai! Én… Ez nem az, aminek…. Hidd el… Sajnálom! – hebegte zavarában Renji.
−Miért kell magyarázkodnod neki? Semmi köze a magánéletedhez! – szólalt meg Kensei. Szavai tőrként fúródtak Hisagi szívébe. Tudta, vagy azonnal elmegy, és ott hagyja a két shinigamit, vagy legnagyobb szégyenére könnycseppek gördülnek le arcán. Az előbbi mellett döntött. Egy utolsó, gyűlölködő pillantást vetett Renjire, megfordult és elrohant. A vörös hajú hadnagy térdre ereszkedett, kezeivel támasztotta magát, szemeivel pedig a földet bámulta.

−A fenébe is! Hogy lehetek ekkora marha? Soha nem fog megbocsátani! – hangja egy pillanatra elcsuklott, de amikor megérezte derekán a volt shinigami karjait, ideges lett. Ellökte magától, majd gyorsan felöltözött és megpróbálta utolérni Hisagit. Kensei nem értette a helyzetet, úgy gondolta, a Kilencedik Osztag hadnagyának az lehet a gondja, hogy meglátta legjobb barátját egy férfi karjaiban. Nem is gondolta volna, hogy Hisagi Shuuhei ennyire szégyellős. Túlzásba vitte, ez vitathatatlan. De azt látta a legegyszerűbb megoldásnak, ha felöltözik és elindul megkeresni a többi vaizardot.

Eközben Hisagi próbált olyan messzire kerülni a Hatodik Osztagtól, amennyire lehetett. Visszament a kocsmába. Szerencséjére Iba és Kira ugyanott ültek, ahol hagyta őket. Leült, szájához emelte a még félig teli szakés üveget és egy szuszra megitta. Két barátja már jól ismert ezt a Shuuheit, így Iba szó nélkül felállt és elment egy másik üvegért. Kira közelebb húzódott Hisagihoz, egy szót sem szólt, csak egyik kezét a hadnagy vállára tette, aki kicsit megremegett az érintésre. Ránézett a szőke shinigamira és már nem tudta visszatartani dühét. Ordítani kezdett, a szakét követelte, majd mikor Izuru csendre próbálta inteni, az eddigieknél is hangosabban mesélte el, hogy mit látott az imént. Az épp ekkorra visszaérkező Iba társa kezébe nyomta az üveget, majd intett neki, hogy inkább igyon. Nem tudták, mit mondhatnának. Bár nekik sosem mondta el a tetovált arcú shinigami, hogy mit is érez Kensei iránt, nyílt titok volt minden.

Renji tudta, hová kellene mennie, de képtelen volt belépni az ajtón. Csak állt, hallgatta a bentről kiszűrődő hangokat, majd megütötte fülét a keresett férfi kiabálása. Összerezzent. Tudta, ha most belépne, a Hadnagy megütné. Egy esőcsepp folyt végig az arcán, majd hirtelen leszakadt az ég. Lecsukta szemeit és élvezte a hideg vízcseppeket, közben reménykedett, ezek talán elrejthetik könnyeit.

A vaizardok ugyanott voltak, ahol mindig; a kis lakásban, amit Yamamoto Főkapitány adott nekik. Kicsi volt ugyan, de ha Seireiteiben tartózkodtak, épp megfelelőnek bizonyult. Most azonban Shinji hangja töltötte be… Nem szeretett volna így reagálni arra, amit Kensei elmondott neki, de dühítette társa vaksága. Hogy nem vette észre, hogy az a fiatal shinigami mennyire szereti? Mégis, mit gondolt, miért tetováltatta arcára azt a bizonyos számot? Ez messze több volt, mint csodálat. De épp neki, Hirako Shinjinek kell felhívnia erre a volt Taicho figyelmét…?
−Tudod mit? Csinálj, amit akarsz! Ha neked egy alkalom többet ér, akkor minek jártassam a számat? – hangzott a beszélgetés utolsó mondata Hirakótól. Kensei csak nézett az épp kilépő barátja után, miközben gondolkodott azon, amit hallott.

A kocsmában egyre rosszabb lett a helyzet. Shuuhei még többet ivott, de Iba és Kira örömmel tapasztalták, hogy már nem kiabál, hanem sír, viszont lassan itt lett volna az ideje, hogy hazavigyék a teljesen részeg Hadnagyot. Szerencséjükre Hisagi már nem volt képes ellenállást tanúsítani, így amíg Iba a hátára vette ittas társát, Kira igyekezett bocsánatot kérni a vendégektől és a személyzettől, majd elindultak kifelé. Miután konstatálták, hogy szakad az eső, haladni kezdtek. Ekkor látták meg azt az ismerős alakot. Renji már csurom víz volt, észre sem vette, hogy valakik mellé léptek.
−Van bőr a képeden Abarai… Idejössz, ezek után? Nézz rá! Látni is szörnyű volt, képzeld, min mehet most keresztül! – Iba szavai, bár igazak voltak, felzaklatták Renjit. Kira próbálta menteni a helyzetet és kérte a Hetedik Osztag Hadnagyát, induljanak már. Abarai szerette volna hazavinni Hisagit, de amikor felé nyúlt, a részeg férfi esetlenül odébb lökte a kezét.

Maguk mögött hagyva a vörös hajú shinigamit haladtak tovább, de nem jutottak messzire. Velük szemben megállt egy magas, izmos alak. Ezüst haja a szokásosnál is hanyagabbnak tűnt az esőben. Szigorú szemeivel végignézett a három shinigamin és ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette, ő viszi haza Hisagi Shuuheit. A két kísérő nem tudott és nem is akart tiltakozni, úgy gondolták, talán jobb lesz így, ha pedig mégsem, akkor elviselik másnap a Hadnagy dühét. Az említett ellenkezni próbált, de Kensei lefogta kezeit, és egyszerűen csak a vállára dobta a részeg férfit, majd elindult a Kilencedik Osztag szállása felé. Némán tűrte, ahogy a Hadnagy küzdött. Az járt a fejében, hogy olyan, mint egy vadmacska. De már eldöntötte, ad egy esélyt ennek a cicusnak.